Rólunk

Borászatunk Gergen Birtok néven 2017 óta része a Villányi borvidék bortermelő közösségének. Gyökereink azonban a török korig nyúlnak vissza, hiszen máriagyűdi központi épületünk alatt húzódó pincében több mint 500 éves építészeti megoldásokat fedezetek fel, vélhetően papi dézsmapince lehetett itt.

Jelenleg mintegy 40 ha szőlőterületen gazdálkodunk, a borkészítés mellett szőlő és gyümölcstermesztéssel is foglalkozunk. Fontosabb fajtáink az Olaszrizling, Chardonnay, Hárslevelű, Cserszegi fűszeres, a borvidéken nagyobb területen csak nálunk termő Tramini, valamint a klasszikus Portugieser és Kékfrankos, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Merlot, Pinot noir.

Borainkat 2019 óta Vértes Alexandra (Szasza) és Németh Krisztián borászaink készítik.

„A villányi, Siklós-környéki terroir adottságait figyelembe véve fiatalosan elegáns, elegánsan fiatalos borokat készítünk. A folyamatos fejlődés, a hagyományok és az új utak egyensúlyának keresése motivál bennünket mindennapi munkavégzésünk során.”
(Szasza és Krisztián)

A borok mellett a Birtok gyümölcsöseiből 100 százalékos gyümölcsleveket, lekvárokat és pálinkát készítünk. Saját márkás söreink, sajtjaink és füstölt áruink szintén vendégeink kedvencei, ajándéknak is kiválóak.

Pincénkben családi, baráti összejövetelek, céges rendezvények, borkóstolók megtartását vállaljuk, akár török-kori pincetúrával egybekötve.

Máriagyűd csodálatos, fedezze fel Ön is! Ismerje meg a Máriagyűdi Bazilikát és környékét, sétáljon a kálvárián, a Csodabogyó tanösvényen, és térjen be hozzánk egy kávéra, borkóstolóra! Szeretettel várjuk!

Jönni, enni, inni.
Gergen Birtok